Breier Ádám 2024-es filmje, a Lefkovicsék gyászolnak, nem hangos drámákkal, hanem a mindennapok apró rezdüléseivel mesél a veszteségről, a fájdalomról és arról, hogyan találhat egymásra újra apa és fia, amikor már majdnem késő. A két főszereplő, Bezerédi Zoltán (Tamás) és Szabó-Kimmel Tamás (Iván) mélyen emberi, őszinte alakítást nyújtanak, minden rezdülésük mögött valódi érzelmek húzódnak.

Innentől spoilerek jönnek!

Egy család, két világ

Tamás és Zsuzsa a hatvanas évük végén járnak, évtizedek óta házasok. A férfi aktív boxedző, aki szereti, ha az élet kiszámítható: ugyanaz az edzés, ugyanaz az ebéd, ugyanaz a lekvár. Felesége, Zsuzsa azonban szeretne még valamit kihozni a nyugdíjas évekből. Eljárnak színházba, és egy új szekrényt is kinéz magának, amit a színdarabban pillant meg, persze Tamás fölöslegesnek tartja a színházat is és a bútort is.

Aztán egy nap minden megváltozik. Tamás hazaér, és Zsuzsát holtan találja. Kimondatlanul a dohányzás miatti betegség vitte el. A férfi világa egyik pillanatról a másikra omlik össze.

A temetésre hazatér a fiú, Iván, aki Izraelben él családjával. Hosszú ideje nem beszéltek rendesen az apjával, a kapcsolatuk rideg, távolságtartó. Iván magával hozza kisfiát, Arielt, aki gyermeki tisztasággal hiszi: a nagymamája szelleme még mindig ott van a házban.

Gyász, amely közelebb hoz

Az egyik legmegragadóbb szál a filmben, ahogyan bepillantást enged a zsidó gyászhét, a siva szokásaiba – abba az időszakba, amikor a gyászolók otthon maradnak, és a csend, a hit meg a fájdalom együtt formálják az emlékezést. A család nem hagyhatja el tehát a házat, ami – szimbolikusan is – rákényszeríti Tamást és Ivánt, hogy szembenézzenek egymással. A néma pillanatokban, az elfojtott mondatokban ott feszül minden, amit évek óta nem mondtak ki.

Tamás közben próbál valami kapaszkodót találni: folytatja az edzéseket, tanítványát versenyre készíti fel. A gyászon túl a megszokott mozdulatok segítenek neki életben maradni. Eközben kideríti a színház segítségével, hogy hol lehet kapni azt a bizonyos bútort, amit Zsuzsa kinézett maguknak, megveszi, és otthon, ügyetlenül, de határozottan próbálja összerakni - nem túl sok sikerrel.

Szombaton Tamás, Iván és Ariel elmennek a zsinagógába. Ez a közös pillanat mintha valami törékeny hidat építene közöttük. A vacsora utáni megemlékezés Zsuzsáról pedig már nem csak a hiányról, hanem az összetartozásról is szól.

A múlt terhe és az új esély

Tamás egyre jobban bevonja unokáját az edzésekbe. Ariel élvezi, Iván viszont egyre idegesebb – nem akarja, hogy a múlt mintái megismétlődjenek. A feszültség tetőpontján Tamás véletlenül Marcinak szólítja Arielt – annak a fiának a nevén, akit régen elvesztettek. Ez a pillanat mindent felkavar. Iván elveszti a türelmét, és megüti a fiát. Úgy tűnik, a két férfi között végleg elszakad minden szál.

Iván elhatározza, hogy visszautazik Izraelbe, de Tamás nem tudja elengedni. Amikor meghallja, hogy a fia és az unokája készül elindulni, a tanítványának versenyéről utánuk rohan. Csakhogy közben Ariel balesetet szenved: elüti egy biciklis, és kórházba kerül.

A kórházi várakozás feszültsége végül mindent megváltoztat. A fájdalom és a félelem közepette a két férfi végre kimondatlanul is megbékél egymással.

Amikor az eső megtisztít

A film legszebb és legmeghatóbb jelenete, amikor Tamás, Iván és Ariel a szakadó esőben együtt engedik el Zsuzsa lelkét. Ebben a pár pillanatban azt látjuk valójában, ahogy három generáció egyszerre ereszti el a múltat.

A zárókép már csak finom utalás: Tamás és Iván együtt próbálják összerakni azt a bútort, amit Zsuzsa szeretett volna. A közös munka csendes, apró mozdulatai arról szólnak, hogy amit a gyász szétszedett, azt az élet lassan újra összeilleszti.

Összegzés

Ez a film nemcsak a gyászról szól, hanem arról is, hogyan tudunk újra egymásra találni, ha már majdnem elvesztettük egymást.

⭐ Értékelés: 9/10
Finom, csendes, emberi film — pont annyira fáj, amennyire kell, és pont annyira gyógyít, amennyire lehet. A Netflix kínálatában érhető el.

Trailer:

Képek: mozinet.hu